A sport mint szabadidős tevékenység fogyasztása a piacon elérhető (sport)gyakorlatok kínálatának és a sportolni vágyók ízlésének, azaz keresletének eredménye. Más nézőpontból: az egyének - esetünkben a szabadidejüket sportolással eltölteni kívánó vasutasok - mikrostratégiáinak és a hatalom képviselői - ez esetben egyrészt az államvasúti vezetés, másrészt a kormányzati politika - makrostratégiáinak összeütközése eredményeként alakul ki a sportfogyasztás szerkezete. A tanulmány a  vasutassport megszületésétől (1880-as évek) a második világháborúig követi végig azt a folyamatot, amelynek egyes szakaszait a hatalom sporthoz való viszonya határozza meg. Kiderül, hogy a kezdetben alulról induló kezdeményezésként megszülető vasutas sportegyesületek fokozatosan váltak a hatalom eszközeivé, ahogy előbb az államvasúti vezetés ismerte fel a bennük rejlő lehetőséget a testben és „gondolkodásban” egészséges alkalmazottak nevelése, majd a Trianon utáni politikai vezetés a nemzetvédelem és a szabadidő megszervezése terén. De nemcsak a hatalom használta ki a sportegyesületeket, hanem azok is profitáltak a politikai támogatásból, amelynek eredményeként a ’30-as évek közepére a vállalati sport, és azon belül a vasutassport a magyar sport legeredményesebb szegmensévé vált. Az itt alkalmazott szempontok nemcsak a vasutassport, hanem az eleddig gyakorlatilag semmilyen szinten nem vizsgált vállalati sport és a hatalom viszonyának (társadalomtörténeti) feldolgozásának alapjait jelenthetik.

a cikk teljes változata megjelent a Sic Itur ad Astra 62. (2011) számában