A tanulmány Allen Guttmann alapján az edzői szakma professzionalizálódásának fél évszázados történetét dolgozza a 19. század végétől kezdve. A szakma magyarországi formálódását a nemzetközi trendekkel összevetve írja le, és arra a következtetésre jut, hogy edzőkérdés ugyan elmozdul a klubszintről és szövetségi, országos szintre emelkedik, de állami támogatásban nem részesül. Márpedig a modern társadalmakban egy új foglalkozás csak akkor kerül be tartósan a munkaerőpiacra, ha állami segítséget kap. Ez az oka annak, hogy az 1940-es években az edzőknek csak egyharmada végzi munkáját más foglakozásokra jellemző feltételek mellett: rendszeresen és rendezett munkajogi keretek között. Ugyanakkor a hivatássá válás legfontosabb kritériumát teljesítik a szakma képviselői, mert létrejön egyfajta rendszerezett szakértelem. Éppen a hazai szakmai tudás megteremtése és akkumulációja lesz az egyetlen terület, ahol a fejlődés üteme nem marad el a Nyugattól. Az első világháborút követően, az 1930-as évekre olyan edzéselméleti szakismeret jön ugyanis létre, amely merít a külföldi szakirodalomból, de figyelembe veszi a magyar társadalom és a sportélet sajátosságait is, és amely egészen a hatvanas évekig megalapozza a magyar sportsikereket.

a cikk teljes változata megjelent a Sic Itur ad Astra 62. (2011) számában